Vízilabda

Gyászol a vízilabdacsalád! Tragikusan fiatalon elhunyt Benedek Tibor

Életének 48. évében, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya – közölte a Magyar Vízilabda Szövetséggel családja.

"Ma hajnalban örökre lecsukta szemét Benedek Tibor, a háromszoros olimpia bajnok, világ- és Európa bajnok vízilabdázó legenda. Családja, csapattársai, az egész vízilabda társadalom és a szurkolók számára pótolhatatlan és felfoghatatlan űrt hagyott maga után. Részvétnyilvánításaikat nyilvános felületeken tisztelettel fogadjuk. Családja kérésére azonban kérjük mind a közvéleményt, mind a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben e nehéz időszak játékszabályait." – áll a családnak az MTI-hez eljuttatott közleményében.


Írásunkkal a felejthetetlen legendára emlékezünk.

Benedek Tibor 1972-ben látta meg a napvilágot. Nagyapja híres előadóművész volt, édesapja pedig színész, így sokan azt hitték a generáció 3. tagjaként rá is fényes előadói karrier vár majd. Bár ez ellen minden porcikája tiltakozott, nem kellett sokat várni arra, hogy megtalálja a saját "színpadát", amelyen több mint 30 évig játszott olyan elánnal, ami semmihez nem hasonlítható.

 

Amikor a játék szenvedéllyé válik

Ötéves volt amikor először ment le az uszodába. Gerincproblémái miatt kezdett úszni, de hamar rájött, a faltól falig való tempózás monotonitása nem neki való, így a vízilabdára váltott.

Ekkor még nem tudhatta a labda mekkora szerepet játszik majd életében. Lejárt, mert szerette a vizet és persze a csapattársakat, akikkel szinte összenőttek, és az edzések után is együtt gombfociztak és fogócskáztak. Aztán eltelt jónéhány év és a könnyed játék mindent elsöprő szenvedéllyé vált.

Olyanná aminek a segítségével – a saját bevallása – szerint "nem különösen kiemelkedő adottságokkal és képességekkel" rendelkező játékost az egész világ megismerte.

""
Benedek Tibor 24 évesen már csúcskorszakát élte a válogatottban

Fotó: GettyImages

Első sikereit a KSI-vel érte el. Utánpótlás játékosként 1987-ben serdülő, 1988-ban és 1989-ben ifi bajnok lett. A korosztályos válogatottakkal 1989-ben ifjúsági Európa-bajnok, valamint junior vb ötödik helyezett volt. 1990-ben junior Eb, 1991-ben junior vb harmadik lett. A hazai felnőtt bajnokságban az 1988-89-es szezonban mutatkozott be.

Tiniből lett gólkirály

Mindössze 18 éves volt, amikor Konrád János behívta a felnőtt válogatott bő keretébe, és nem sokkal később lehetőséget kapott, hogy bizonyítson.

Egy év múlva, 1991-ben a nemzeti együttessel világbajnoki bronzérmet szerzett. Miközben a válogatottban egyre feljebb ívelt a karrierje, a magyar bajnokságban is remekelt, ekkor már az Újpest csapatát erősítve. 

1992-ben az olimpiai gárda tagjaként is szerepet kapott, és nem csak egy 6. hellyel gazdagodott, hanem 21 találatával a gólkirályi címet is megszerezte.


Ez utóbbi nem volt másképp 4 évvel később sem, ahol bár 2 góllal kevesebbet lőtt, így is ő volt a leghatékonyabb. Közben a válogatott is előrébb lépett, hiszen ekkor már a 4. helyen végeztek.

Az első pofon a legnagyobb

Az önbizalommal telt – későbbi értékelése szerint – sokszor önző Benedek számára ekkor azonban egy kisebb hullámvölgy jött, mivel szervezetében szteroidot találtak. Később kiderült, hogy egy műtéti beavatkozás után kapott olyan krémet, ami a tiltott szert is tartalmazta, ez azonban nem hatotta meg az ítélőbizottságot. Előszőr 15 hónapos büntetést kapott, ami egyben azt is jelentette számára, hogy Sydney-ben nem lehet ott. A még mindig szemtelenül fiatal játékost olyannyira leforrázta a döntés, hogyha értett volna máshoz, örökre hátat fordított volna a vízilabdának.

Miközben feje fölött összecsaptak a hullámok, a csapat tagjai végig kitartottak mellette. Talán ez is kellett ahhoz, hogy 2000-ben már ne gólkirály, vagy a legjobb akarjon lenni, hanem egy olyan játékos, aki segít abban, hogy csapata a legjobbá váljon.


Az álmok valósággá válnak

Sydney-ben aztán sikerült a válogatottnak az, amire titkon talán már mindenki évek óta várt, még ha kimondani nem is merte. A magyar legénység a döntőben nagyarányú győzelmet aratott az oroszok fölött, amihez Benedek 4 góllal járult hozzá.

2000 okt. 1, Sydney Olimpiai Játékok, Vizilabda Döntő, Magyarország – Oroszország

Oct. 1, 2000, Sydney Olympics, Water Polo Final, Hungary – Russia

A nemzeti csapatban ekkor már alapemberré váló játékos immáron olimpia bajnoknak, Európa-bajnoknak, négyszeres magyar-bajnoknak és egyszeres olasz-bajnoknak mondhatta magát, év végén pedig az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába is beválasztották.

""
Sydney: a győzelmi sorozat első állomása

Fotó: Billy Stickland /Allsport
 

 

Rögös az út, az újabb győzelemig

2000 után az ország örömmámorban úszott, és mindenki úgy gondolta ezt az aranycsapatot a trónról jó ideig nem taszítják le többet. Így a 2001-es hazai Eb-bronz kisebb pofonként ért mindenkit. A javításra egy év múlva a Világliga döntőjében kerülhetett volna sor, ám az élet ekkor is közbeszólt.

A döntőben a csapat kivívta, hogy az aranyéremért játszhasson, ekkor azonban a FINA komolytalan játékra hivatkozva a magyar-orosz mérkőzés végeredményét megsemmisítette, így bejuttatva az oroszokat a döntőbe.

2003-ban, Barcelonában az akkori gárda bebizonyította, hogy van helye az elitben. Benedekék világbajnoki aranyéremmel jelezték, 2004-ben címvédésre készülnek.

 

Vezérré válni

Időközben az egykor lelkes, önbizalomtól duzzadó fiatalból igazi vezéregyéniség vált, aki Kósz Zoltán visszavonulása után már csapatkapitányként készült újra diadalra vinni a válogatottat. A játékot végtelenül szerető, és céltudatos Benedek akár órák hosszát is készült arra, hogy a nagy mérkőzések előtt lelkesítő beszédet tartson társainak.

Bár szövegét nem tervezte meg, mindig tudta mi az, amit át kell adnia a többieknek. Volt olyan, aki monológjait a Minden héten háború című film leghíresebb Al Pacino jelenetéhez hasonlította. 

""
2004-ben Benedek vezényletével sikerült a címvédés

Fotó: Facebook.com/vlv

A lelkesítő beszédek meghozták hatásukat, így a magyar válogatott újból felállhatott a dobogó legtetejére. Az athéni olimpiát ráadásul úgy sikerült megnyernie a hazánkat képviselő játékosoknak, hogy minden mérkőzés után győztesként mászhattak ki a medencéből. 

Kényszerű búcsú

A 2004-es év nemcsak egy újabb olimpiai aranyat hozott Benedeknek, hanem számos változást is. Még év elején bejelentette, hogy hazatér Olaszországból, és 3 éves szerződést köt a Domino-BHSE-vel. Így az új évadot már hazánkban kezdte meg. 2005-ben újra magyar bajnok lett, és egy BL-ezüstöt is besöpört. 

Bár úgy tűnt minden klappol, az élet megint közbeszólt. Benedeknél szívritmuszavart diagnosztizáltak, így kénytelen volt lemondani a válogatottságról. A játékos Kemény Dénes gárdájának egy jó ideig nem tudott a segítségére lenni, klubszinten azonban folytatta a játékot.

Fanatizmusa olyannyira hajtotta, hogy szakadó esőben is képes volt órákig gyakorolni egy-egy dobást, sőt még egy úszóedzőhöz is elment, hogy tökéletesítse  mozgását.

 

Tiszteletbeli csapatkapitány

2007-ben jó hírt kapott, állapota javult, így újra rendelkezésére állhatott a válogatottnak. Tisztelete jeléül az addigi csapatkapitány, Kásás Tamás lemondott a címéről, és átadta azt Benedeknek, aki a visszatérését egy világbajnoki ezüsttel ünnepelhette.

""
Benedek Tibor a 2007-es Vb-n tért vissza.

Fotó: Ezra Shaw/Getty Images

Benedeket egy évvel később az olimpiára készülő csapatba is behívták, így 36 évesen készülhetett arra, hogy társaival történelmet írjon.

 

Búcsú a válogatottól

A 2008-as, ötkarikás játékokon a magyar válogatott véghezvitte azt, ami eddig senkinek nem sikerült: 3 egymást követő olimpián is elsőként végeztek (Korábban az angolok tudtak háromszor egymás után nyerni, de az ő sorozatukban kimaradt egy olimpia, az első világháború miatt.) Újabb győzelmükkel 6-an csatlakoztak a háromszoros olimpia bajnok vízilabdázók, nem túl népes táborához. Benedek így bekerült ebbe a szűk, 11 tagú csoportba is. Még ebben az évben bejelentette visszavonulását.

Hungary vs USA – Men’s Water Polo – Beijing 2008 Summer Olympic Games

Enjoy an impeccable performance from the Hungarians as they seal gold in the final of the men’s water polo event at the Beijing 2008 Summer Olympic Games. ht…



 

Zárszó három arannyal

A válogatottságtól való visszalépést követően Benedek nem szakadt el teljesen a vízilabdától, mivel klubszinten még bevállalt néhány évet. Még a pekingi játékok előtt visszatért Olaszországba. 2007-től, 2012-ig a Pro Recco kötelékében szállt vízbe, és hódította meg egész Európát.

Utolsó szezonjában a csapata megnyerte az olasz kupát, az Euroligát és az olasz bajnokságot is, így Benedek 3 arannyal a nyakában jelenthette be: játékosként végleg befejezi.

""
Benedek (Alsó sor, jobból a 3.) 2012-ben a Pro Reccoból vonult vissza.

Fotó: Facebook.com/ProReccoWaterpolo1913

2012. május 23-án úgy mondta ki a végszót, hogy mind Magyarországon, mind Olaszországban hatszoros bajnoknak tudhatta magát, válogatott szinten pedig besöpört minden lehetséges győzelmet.

Az egykori csapatkapitány nem csak játékosként űzte és hajtotta tiszta szívvel társait, hanem edzőként és szövetségi kapitányként is.
 

A kapitány színre lép

Habár a pekingi olimpia után a nemzeti csapat játékosaként Benedek már nem ugrott a medencébe, a csapattól nem szakadt el. 2010 tavaszán az akkori szövetségi kapitány, Kemény Dénes felkérte, hogy edzőként segítse a munkáját. A háromszoros olimpiai bajnok, még azon a nyáron debütált, 2013. januárjától pedig már a válogatott szövetségi kapitányaként állt a medence partján.

Vezetői karrierje talán nem is vehetett volna jobb rajtott. Vezérletével a 2013-as férfi vízilabda-világbajnokságot megnyerte a válogatott.

Hungary – Montenegro waterpolo final 2013 (HUNDUB)

(null)


Csillogó érmek, majd újabb búcsú

A 2014-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon irányításával a csapat ezüstérmet szerzett. A 2015-ös férfi vízilabda-világbajnokság nem sikerült a magyar együttes számára, Olaszország ellen kikapott a legjobb négy közé jutásért és végül a hatodik helyen végzett. A belgrádi EB-n a magyar válogatott bronzérmet szerezve a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A csapat teljesítménye a riói olimpián elmaradt az Európa-bajnokságon nyújtottól, kikaptunk Montenegrótól a negyeddöntőben, és végül az ötödik helyen zártuk a tornát. Benedek Tibor 2016. október 20-án jelentette be, hogy az év végén távozik a nemzeti csapat éléről.

""
Benedek 3 évig volt a válogatott élén. 

Fotó: Facebook.com/vlv

Mindent az Újpestért

2016 után sem fordított hátat szeretett sportágának, 2017. január 1-től az UVSE Vízilabda Sportegyesület szakmai igazgatói posztját töltötte be, majd a 2018-19-es idénytől a csapat vezetőedzője is ő lett. Ezt a csapatot is teljes erőbedobással irányította, és a kemény edzések mellett arra is jutott ideje, hogy a gárda fiataljait finoman, de a helyes irányba terelgesse.

""
Mindig mindenkihez volt egy-egy jó tanácsa.

Fotó: Facebook.com/vlv



Halálával hatalmas űr keletkezett a vízilabdatársadalomban. Huszonnégy órán belül két legendát veszített el Magyarország. 

 

Sport365.hu – Elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok pólós Kárpáti György
 

Forrás: Wikipédia, Arckép2011/EchoTv

Sport365.hu – Benedek Tiborra emlékezik a nemzetközi sportsajtó

A tragikusan fiatalon elhunyt háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tiborra emlékezik volt csapata, az olasz Pro Recco, ahol Benedek 2007-2012 között játszott. "A vízilabda elveszítette a valaha volt egyik legnagyobb bajnokát, aki három olimpiai aranyérmet nyert Magyarországgal." A Pro Recco ezzel zárja soarait a megemlékezésben: "Viszlát Tibor, írtál egy darabot a történelemünkből.

Sport365.hu – "A vízilabdázás sötét hete" – pályatársai emlékeznek Benedek Tiborra

Benedek Tibor halálhíre nemcsak a vízilabdasportot, hanem az egész sportvilágot megrázta. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról szurkolók milliói mellett pályatársai is megemlékeznek. Risztov Éva, a veszprémi kézilabdacsapat, és Gyurta Dániel is a közösségi oldalán emlékezett meg róla. A Veszprémi Kézilabdacsapatot is mélyen megrendítette a gyászhír.

Sport365.hu – "Sosem mondhatom már el, mit jelentettél nekem" – megható vallomás Benedek Tibor legnagyobb ellenfelétől

A ma hajnalban elhunyt Benedek Tibortól megható vallomással búcsúzik az egyik, hanem legnagyobb ellenfele a szerb Aleksandar Sapic. A most 42 éves szerb vízilabdázó saját Facebook oldalán tette közzé a bejegyzést. " Most kaptam meg az elmúlt évek egyik legszörnyűbb hírét. Benedek Tibor elhunyt.